A művészet számomra kultúrateremtő erő, mitikus formavilágával és szimbolikus nyelvezetével. Festményeimben a természet csak szimbolikusan azonos önmagával, a szabadság, boldogság, fájdalom, üresség, tehát az érzelmek jelképe, ahol a táj az emberi érzelmeket jelképezi. Ezzel a technikával képes vagyok megjeleníteni a lélek ürességét, vagy épp színességét. A festmény egy transzcendens élmény, amely eljuttat minket a másik oldalra, az égi világba. Ezt az élményt megélhetjük a szerelemben, félelemben, szorongásban. Festményeiben ezeket a transzcendens élményeket kutatom, ahol a táj transzcendens rendezővé nő, a belső világ képe, vagyis az emberi lélek képe. A képzelőerő az, ami élményszerűvé képes formálni a láthatatlant, megfoghatatlant és a feladatomnak tartom a lélek rejtelmeinek kutatását, megjeleníteni a lélek tájait.